Viharfelhők vs. szivárvány

Vajon miért született meg egy olyan lény, akit sose szerettek igazán?

Vajon túl késő volt már?

Vajon miért élte túl az, aki akkor és ott pár percig halott volt?

Vajon miért hiszik azt az emberek, hogy amit egyszer kapnak, az természetes, és mindig ott lesz?

Vajon miért érdekelné az embert más, hogyha a többieknek is csak saját maguk a fontosak?

Vajon miért lett ilyen buta, makacs és önző a világ?

Esküvő, esküvő, mindenki ideges,
Még a lábosból is kifut a leves.
Mindenki rohangál szanaszét és körbe,
Szidják egymást dolguk miatt, morognak ökörbe'.

Én is reggel kelhetek, de nem vagyok álmos,

Mérgem mint a kígyómarás, kibaszott halálos.

Csináld ezt, csináld azt, dirigál mindenki,

De hogy más mit mondott, az nem érdekel senkit.

Sőt, hogy lapáttal tegyünk a helyzetre rá,

Kedves párom a munkahelyre szállt alá.

Nem engedik szabira, mert zár az üzem,

Felgyújtanám esküszöm, ha lenne egy kis tüzem.

Esküvő, esküvő mindenki ideges,
Nem tudhatni, mi mikor hogyan lesz.
Egyet tudok megmondani ezen a világon,
Hogy szar lesz, és hogy ez lesz a halálom.

... és én ki akarok szállni...

Csak a jó-rossz-jó-rossz-jó-rossz spirál megy folyamatosan, de a rossz mindig tovább tart, mint a jó.

Vannak nehéz időszakok, amikor úgy érzem, semmit nem ér az életem. Mindenki a legtöbbet, legjobbat várja el tőlem, pedig nem vagyok sikeresnek mondható. Nem vagyok se túl szép, se túl okos, se túl házias. Nem vagyok olyan, mint amilyennek várják, és ezért folyamatosan csalódást okozok mindenkinek. De álljunk csak meg egy szóra. Miért is kéne bárkinek megfelelnem? Miért is kéne másokhoz igazodnom? Miért kell olyannak lennem, amilyennek látni akarnak? A válaszom igazán egyszerű: mert másképp nem lenne helyem a világban. Úgy nőttem fel, hogy elvárások sorozatát teljesítettem, mert nem lett volna, ami motiváljon. Közben meg egyszerűen ilyenné váltam. A szüleim elvárják tőlem a legjobb eredményeket, maximális pontos emelt közgazdaságtan szóbeli vizsgát, 90% feletti pénzügy-számvitel szakvizsgát, hogy minden vizsgán (akár KRESZről, elsősegélyről, vezetésről van szó) átmenjek, nem is akármilyen eredménnyel, hanem legyek kiemelve, jobb a többieknél. Az oké, hogy motivál, hogy meglegyen. De miért nekem kell a legjobbnak lenni? Miért tűnjek ki mindig a sorból? Adottságaimtól fogva tanulékony vagyok, de minek kihozni a maximumot, ha a gyakorlatban nincsen tétje? Miért kell tudnom a mérleg definícióját, ha helyette hibátlanul el tudom készíteni?

Ui.: Átmentem a rutin vizsgán is. Megmutattam a fiúknak, hogy anélkül ment, hogy kivittek volna gyakorolni. Mert mindkettő csak megígérte. De aztán basztak betartani az ígéretüket. Tanulság: ne higgy egy férfinak :)

... and so much to die for...

Azt hiszem, elfáradtam. Ma túlestem két (három) vizsgán és egy még hátra van, aztán jön a holnap és a holnap után is. Aztán pedig KRESZ második felvonásban. Kéne egy kicsit pihennem is, de nem tudok, mert tiszta ideg vagyok már napok óta, pedig igazából nem lett volna miért. Az izgalom csak minden baki forrása (legalább is nálam így van). Le kéne vinnem a kutyát, utána pedig kéne valamit ennem, hogy aztán elmehessek megint vizsgázni. Kíváncsi leszek rá, hogy sikerül.

Ez egy igazi TESCO gazdaságos szülinap volt... Teljesen elbaszott, szar cucc otthon... Egész nap KRESZ-eztem és még a kedves párom is baszott rám... Hát nagyon boldog születésnapot... Holnap szorítsatok, mert vizsgázom KRESZből. 

Nem tudom,  hogy is vagyok mostanában az élettel, de úgy érzem, minden perce kiszívja az energiámat. Reggel tudtam időben felkelni, ahogy tegnap és tegnapelőtt sem. Úgy érzem, egy kicsit nem is akarok és nem is tudok. Amióta otthagytam a munkahelyemet, nyakra-főre hívogatom az álláshirdetések melletti telefonszámokat, de mindenhol azt mondják "köszönöm, betelt" (a köszönömöt is eddig csak egy ember tette hozzá). Szerencsére páromnak összejött, mert előléptetik :) (egy éve van a munkahelyén és másodszor lép előre, hihetetlen céltudatos és ügyes faszi) :) Mondjuk amíg suli van, addig nem is igazán tudok ugrálni, bár túl sok lesz a szabadidő, valamit csinálnom kell mert beleőrülök a közgázba meg a sok pénzügyi szarba. 

Hétfőn meg KRESZ vizsgám lesz, pedig még lószart nem tanultam rá, a 2800 kérdésből eddig 700-on rágtam át magam, egyszerűen nincs türelmem megcsinálni többet, úgyhogy a vizsgaszerencsémben bízom, vagy ha lesz időm akkor péntek/szombat/vasárnap leülök KRESZ-t tanulni. Pénteken pedig(péntek 13-án éljen...) emelt közgázból érettségizem. Aztán utána rendes sulis vizsgák, pénzügy, vállalatok gazdaságtana, számvitel, adózástan, még jó hogy a gépi könyvelésemet megadták OSZTV-re :) Hamarosan megindulok suliba is, vizsgafelkészítőre, aztán 8:40kor vége az egésznek... Tegnap sem voltam bent, és ma sincs kedvem hozzá. Egy erős karra van szükségem, ami átölel, és arra, hogy végre este legyen és az a kar tényleg át tudjon ölelni :)

Ahhoz képest, hogy a legutóbbi bejegyzésem során még a szakításról volt szó, most még inkább az az érzésem, hogy nem tudok mit csinálni. Az utóbbi időben tényleg megkapom azt a törődést, amit szeretnék és úgy érzem hogy kezd helyreállni a rendszer. Tegnap lelkiztünk egy kicsit, mert mondtam neki hogy szeretném megérteni, hogy ő hogy van ezzel... Elmondta, hogy néha teljesen összekavarodik, hogy szerinte nincsen jó hatással rám, hogy sokkal jobb helyem lenne más mellett... De mindemellett ezt kimondja és 10 perc múlva megbánja... Szóval beleestünk a tipikus se veled, se nélküled dologba. Másolok egy cikket, és ezt este, munka után megbeszélem vele...

"Valódi csapda, ami az ember életének nagy részére rátelepszik, és gyakran lehetetlenné teszi, hogy a többi területen igazán jól menjenek a dolgaink. ... Sokszor kikötünk egy férfi mellett, akinek messze nem vagyunk annyira fontosak, hogy igazán komolyan vegyen bennünket... Engedd el. Minél hamarabb."

A bővebb cikk itt találhat.

Nem tudom mit tegyek... Akarom is, meg nem is... Ő is akarja is, meg nem is... Jó is, meg nem is...

Új remények? Új barátok? Új pasik? Új szokások? Új környezet? Új élet?